A 2. a osztályosok már nagyon készültek a Cecei Tájmúzeumba, ugyanis sokak szülei mezőgazdasággal foglalkoznak, sokféle modern és régi eszközt ismernek. E mellett az utolsó hetekben a búza feldolgozásáról is tanultak, és elmondtam nekik, hogy kaszát és cséplőgépet a múzeumban fognak majd látni.
Az utolsó memoriterünk Petőfi Sándor: Arany Lacinak című verse volt, amiben kender szerepelt, és annak feldolgozása. Ezt is meg tudom majd ott mutatni nekik. Így előkészítve nagyon vártuk már a szerdai napot, amikor elsétálhattunk a múzeumba.
Az udvarra érve megállapítottuk, hogy 2 fő épületet, egy pincét, egy pajtát-istállót, és sertésólakat látunk. Így nézett ki egy paraszti udvar régen, és arról is beszéltünk, hogy sok fa, dió, körte és akác is található a portán, hiszen a gyümölcs mellett az árnyékolás is fontos volt. A vízellátásról az udvari ásott kút gondoskodott.
A fő épületbe érve a nyitott kéményű konyhába léptünk be, ahonnan a másik 2 helyiség nyílott. Az utca felőli első szobában sokféle állattartással kapcsolatos eszközt láthattunk. Nagy örömömre fel is ismertek egy juhászt a képről, aminek kapcsán elmondhattam, hogy a múzeum kiállított tárgyait, eszközeit a cecei emberek adták össze, és legyünk nagyon büszkék rá, hogy egy ilyen különleges kiállítás van a falunkban. Sokféle dolgot meg ismertek, meg is tudtak nevezni.
A nyitott kéményes konyhában több konyhai eszközzel megismerkedtünk, majd a tisztaszoba berendezését is megfigyeltük.
Ezután a kamrában folytattuk a múzeumjárást, ahol vékákat, morzsoló és aprító eszközöket láthattunk többek között.
A folytatásban a kisházba sétáltunk át, ahol a dohánytermesztés lépéseit is megbeszéltük, és azt, hogy Cecén nagy hagyománya volt a dohány nevelésének. Az állattartáshoz kapcsolódó eszközöket is megnéztük és tisztáztuk, hogy mire használták őket. Sokféle fényképet is láttunk, amiken idős nénik voltak láthatók fejés, kukoricatörés, babszedés stb. közben.
A ház közepén ismét egy konyhába léptünk be, ahol dagasztó teknők, és egyéb eszközök voltak kiállítva.
A 3. helyiségben a szövés-fonás eszközeivel ismerkedtünk meg, rokkával, tilolóval, szövőszékkel és sokféle szőttessel, amiket ezeknek a segítségével készíthettek elődeink. Egy mosóteknőt is láthattunk mángorlófákkal, házi szappannal.
Az udvaron át besétáltunk a kocsiszínbe, ahol egy szekeret, és sokféle lószerszámot, lovas eszközt „azonosíthattunk be”.
Rengeteg tárgyat láthattunk autentikus környezetben és semmi sem árammal működött, minden feladatot megoldottak nélküle. Ma már csodaszámba megy elődeink leleményessége, a környezethez való viszonya, takarékossága.
Úgy éltek, amire mi csak törekedni tudunk felgyorsult, pazarló, áramhoz ragaszkodó, internetes világunkban!
Szabóné Várady Katalin, tanító
