Május első vasárnapjához közeledve idén is meghitt hangulat lengte be a Cecei Illyés Gyula Általános Iskola falait. Az anyák napja minden évben különleges alkalom, amikor megállunk egy pillanatra, és köszönetet mondunk azoknak, akik életet adtak, nevelnek, óvnak és feltétel nélkül szeretnek bennünket.
Anyának lenni egyszerre csodálatos és embert próbáló feladat. Tele van kihívásokkal, áldozatokkal, ugyanakkor mérhetetlen szeretettel és örömmel. Ez a különleges kötelék anya és gyermeke között semmi máshoz nem hasonlítható, és éppen ezért méltó arra, hogy minden évben közösen ünnepeljük.
Az iskola hagyományaihoz híven, 2026. május 4-én, diákjaink idén is színvonalas műsorral készültek. A gyerekek néptánccal, zenével, citerakíséretű népdalcsokorral, versekkel és prózai előadásokkal lepték meg az édesanyákat, nevelőanyákat, nagymamákat és keresztanyákat. A táncok közül láthattunk gyerek és körjátékokat, ugrós lépéseket, moldvai csángó táncokat: bulgárost, kezest és kecskést, ezen kívül csárdást, rábaközi játékokat illetve polgári táncokat is. A műsort színesítette még iskolánk énekkarának műsora, a 6. osztályos lányok szavalata, illetve Potyondi Nóra 7. osztályos tanuló, művészi táncelőadása is. A fellépésekben ott volt a lelkesedés, a szorgalom és a szeretet, amely minden jelenlévő szívét megérintette.
Külön köszönet illeti Jenny nénit, a néptáncos osztályok felkészítőjét, aki évről évre odaadó munkával segíti a gyerekeket a műsorok összeállításában. Az általa közvetített értékek – a hagyománytisztelet, az összetartozás és a közös alkotás öröme – maradandó élményt nyújtanak a diákok számára.
Ugyanakkor köszönet illeti az intézmény valamennyi dolgozóját is, hiszen mindenki hozzáteszi saját értékeit az ünnepség sikeréhez. A vezetőség, a pedagógusok, segítők és háttérben dolgozó munkatársak közös munkája nélkül nem jöhetne létre ilyen színvonalas és megható alkalom. Elhivatottságukkal és támogatásukkal nagyban hozzájárulnak a gyerekek felkészüléséhez.
Az ünnepség ismét bebizonyította, hogy az anyák napja nem csupán egy esemény a naptárban, hanem egy szívből jövő, szeretettel teli alkalom, amely közelebb hozza egymáshoz a családokat és az iskola közösségét.
Isten áldja, és óvja az Anyákat!









