Európai Diáksport Nap a Cecei Általános Iskolában
Iskolánk évek óta csatlakozik az Európai Diáksport Naphoz, amely keretében hagyományosan egy sportos-túrázós tanítás nélküli munkanapot szoktunk megvalósítani. Az idei évben sem volt ez másképp, hiszen iskolánk mind a 8. évfolyama készült erre a programra. Az 1-2-3. évfolyamos osztályok az iskola területén – az épületben és a parkban – készültek egy úgynevezett Akadályversenyre, amely során egy térkép segítségével kellett végi haladni a tanítónénik által szervezett állomásokon, ahol különböző ügyességi és műveltségi feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatok témái között szerepelt az idei Európai Diáksport Napja ajánlott témája, a fenntarthatóság és a hulladékmentes élet is. Az ügyességi feladatok a sport jegyében teltek, hiszen labdás, mozgásos feladatok mellett célbadobás, mocsárjárás mászó feladatok is színesítették a programot. Az akadályverseny után egy családi nap keretében a meghívott szülőkkel együtt mozogtak a gyerekek.
A 4-8. évfolyamon egy, a település határrészébe tervezett 8 km hosszú túra keretében terveztük az akadályversenyt. Az esős időjárás azonban ezt nem tette lehetővé, így az iskola épületében kellett megvalósítanunk a programot. Ennek keretében 8.00-10.00 óra között rögtönzött sportnapot tartottunk iskolánk tornacsarnokában, amely keretében különböző sportágakat és mozgásformákat lehetett kipróbálni. Minden gyermek kipróbálta az asztalitenisz, a tollaslabda, a floorball és a darts játékokat. Választható módon lehetett focizni, kézilabdázni és célbadobó játékokat játszani, de megismerkedhettek az asztali foci játékkal is. 10.00 órától indítottuk el az előre megtervezett akadályversenyünket, amelyet az iskola épületében kellett megvalósítanunk. A 4-8. évfolyamosoknak 10 állomáson kellett bizonyítani rátermettségüket, olyan műveltségi és mozgásos feladatokkal, amelyek témája igazodott az Európai Diáksport Nap központi témájához, amely a fenntarthatóság, a hulladékmentes élet és a környezetvédelem témaköréhez kapcsolódott. Az osztályszinten szerveződött csapatok saját fantázianéven, indulóval és jelvényekkel készültek a versenyre. A megmérettetés végén a csapatok az elért eredményeiknek megfelelő oklevelet vehettek át.