Évnyitó

Becsengettek…

   Bár a fecskék még a vendégeink, kinek hosszú, kinek rövid nyári szünidő után, ebben az esztendőben is elérkezett a nap, amikor elindult az új tanév a Cecei Általános Iskolában.

   2022. szeptember 1-én reggel 8 órakor tartottuk hagyományosnak számító tanévnyitó ünnepségünket. Az időjárás sajnos szomorúbb arcát mutatta, hatalmas esőzéssel köszöntött bennünket a reggel, emiatt a tornatermünk lett ünnepélyünk színhelye.

A nemzeti himnusz eléneklése után, köszöntöttük diákjainkat és kedves, megjelent szüleiket, pedagógusainkat, és meghívott vendégeinket, köztük Fazekas Gábort községünk polgármesterét, Albertné Tiringer Máriát Sáregres község polgármesterasszonyát, Albert Zsuzsanna jegyző asszonyt, Pajorné Szász Ibolyát a szülői munkaközösség elnökét, Doffkai Frigyes zenetanárt, Simon Andrea katolikus hitoktatót és Gajdos János református lelkész urat.                                                                  

 A 8. osztályosok köszöntő szavai után a leendő első osztályosok közül, csupa lelkesedéssel Dobrádi Zalán szavalatát hallgattuk meg, mindenki nagy örömére. Szabóné Várady Katalin és Horváth Ágnes tanító nénik is köszöntötték, és látták el útravaló jótanácsokkal iskolánk új tanulóit, a 47 fő első osztályost. Ezt követően Koronczai Edit igazgató asszony is – miután hivatalosan megnyitotta a 2022-2023-as tanévet – egyesével, és apró ajándékkal üdvözölte a lelkes 1. osztályosokat.

Tanévnyitó beszédében többek között elmondta, hogy iskolánk részben megújult infrastruktúrával, új tantermekkel, megfelelő számú pedagógussal, technikai személyzettel és 247 fő diákkal kezdi meg az idei tanévet. Beszélt arról is, hogy ebben az esztendőben, a kötelező tananyag mellett, sokféle szakkörből, sportolási lehetőségből választhatnak a diákok, és akár versenyeken, vetélkedőkön is részt vehetnek majd, öregbítve ezzel iskolánk jó hírnevét.  Ünnepségünket a szózat közös eléneklésével zártuk, ezt követően pedig a diákok saját tantermeikbe vonultak osztályfőnökeik vezetésével.     

   Szeretettel kívánunk minden diákunknak, pedagógusunknak, és természetesen a kedves szülőknek is, jó egészséget, eredményes, boldog és élményekben gazdag tanévet.

„Itt állunk most újra, diáktársak, együtt.
Kézenfogva kísér a nyár íze még.
Szünetünk véghez ért, a szeptembert köszöntjük,
Kíváncsian állunk elé: hát hajrá, új tanév!”

(Vesztergom Andrea: Hát hajrá, új tanév /részlet/)

Cece, 2022. szeptember 1.