Illyés mesemondó verseny
Iskolánk régi hagyományát a közelmúltban élesztettük újra, újult erővel és nagy lelkesedéssel készültünk a verseny szervezésével.
Nagy örömünkre idén intézményünk már újra viselheti Illyés Gyula nevét, aki nem csak költeményeivel, hanem népmesegyűjteményével is elismerést szerzett.
Ezért egy alkotói pályázatot is hirdettünk, amelyben Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese című alkotásából egy meseillusztrációt kellett készíteni. A számos beérkezett pályázatból összesen 34 művet díjaztunk. A jutalmakat a mesemondó verseny megnyitóján ünnepélyes keretek között vehették át a tanulók.
Április 3-án vártuk a környékbeli iskolák versenyzőit, akik szép számmal, közel kilencvenen jelentkeztek. A megnyitón Koronczai Edit igazgatóasszony köszöntötte a megjelenteket, majd Vajai-Kovács Zorka, Szabó Luca Loretta, Káldi Zoé Erzsébet, Ferenczi Réka és Kacz Kitti Zsófia 7. osztályos tanulók a Nox együttes: Százszor ölelj még! című dalát adták elő. Felkészítőjük Tornóciné Bondor Csilla volt.
Az alkotói pályázat díjazása után következett a verseny.
Zsűritagként és szervezőként elmondhatom, hogy egy nagyszerű izgalmakkal teli versenyen vagyunk túl, számtalan esetben nagyon nehéz volt a döntést meghozni, hiszen minden gyermek egy kis darabot adott magából a meséjével, becsületes felkészülésével, helyt állásával.
Hiszen mit tanulhatunk a mesékből?
Köztudott, hogy a mese számos területen fejti ki jótékony hatását: fejleszti az érzelmi intelligenciát, a kreativitást, a képzeletet, elősegíti a problémamegoldó gondolkodást. Hatását kifejti a beszédre, a szókincsre, a kifejezőkészségre. Egyik mellékhatása, hogy megnyugtatja, kikapcsolja a gyermeket.
Lehetséges, hogy a mese a gyermekeket eligazítja az érzelmekben, erősíti az önbizalmat?
Annyi bizonyos, hogy nagy jelentősége van a gyermek érzelmi fejlődésében. Aki azonosul a mesék legkisebb hősével, aki számos megpróbáltatás során végül képes elérni a célját. Így majd maga is szembe néz a problémákkal, tűri a kudarcot, egy vereség után újult erővel vág bele az újba, és bátran néz szembe az ismeretlennel.
Mondhatjuk tehát azt, hogy a mesék az életre készítenek fel.
Köszönet illeti a felkészítők, és szülők áldozatos munkáját is, és reményeink szerint a jövő évben újra együtt tölthetünk egy jó hangulatú délutánt.
A vendéglátás biztosításáért köszönet illeti a szülői munkaközösséget, Cece Önkormányzatát, továbbá a friss pogácsáért a technikai dolgozókat.
A verseny díjazásához hozzájárult a Cecei Iskoláért Alapítvány.
A mesemondó verseny eredményei:
1. évfolyam
I. helyezett Sipos Rea Cecei Illyés Gyula Általános Iskola
II. helyezett Kovács Maja Mezőszilasi Németh László Általános Iskola
II. helyezett Vitéz Hanna Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
III. helyezett Ambrózi Marcell Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
2. évfolyam
I. helyezett Bernáth Tamás Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
II. helyezett Simon Zsuzsanna Cecei Illyés Gyula Általános Iskola
II. helyezett Tóth Hanna Gabriella Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI
III. helyezett Reznyák Titanilla Paloma Sárkeresztúri Általános Iskola
3. évfolyam
I. helyezett Csányi Nóra Bella Sárbogárdi MGÁI Szent István Tagiskolája
II. helyezett Erdős Maja Cecei Illyés Gyula Általános Iskola
II. helyezett Pötör Anna Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI
III. helyezett Dalvári Dorka Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
4. évfolyam
I. helyezett Huszti Mira Sárkeresztúri Általános Iskola
II. helyezett Simon Kata Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
III. helyezett Csepreghy Szonja Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI
5. évfolyam
I. helyezett Kovács Ferenc Dominik Sárszentmiklósi Általános Iskola
II. helyezett Simon Zsófia Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium
III. helyezett Kipilla Panna Mezőszilasi Németh László Általános Iskola
Különdíj Kovács Tibor István Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
6. évfolyam
I. helyezett Horváth Jázmin Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium
II. helyezett Deák Blanka Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola
III. helyezett Potyondi Nóra Cecei Illyés Gyula Általános Iskola
7-8. évfolyam
I. helyezett Dömők Róbert Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium
I. helyezett Kipilla Benedek Mezőszilasi Németh László Általános Iskola
II. helyezett Vámosi Mária Izabella Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium
III. helyezett Ferenczi Réka Cecei Illyés Gyula Általános Iskola
Különdíj Erdei Sándor Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola
Különdíj Papp Beatrix Kossuth Zsuzsanna Általános
Köszönettel:
Ferencziné Fülöp Cecília és Ferenczi Roland szervezők


























