Március 15-i megemlékezés a Cecei Illyés Gyula Általános Iskolában
Iskolánk nevelési programjának fontos része, hogy megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, jeles napjainkról. Hagyomány, hogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emléknapjára, március 15-re, az iskola 6. évfolyamos tanulói készítenek tematikus műsort, amelyet előadnak az iskola tanulóinak, illetve a Cece Nagyközség Önkormányzata által szervezett ünnepségen is.
A tematikus műsorban ezt a régi történelmi eseményt próbáltuk a fiatal generációhoz közelebb hozni, ezért az előadásunkat olyan modern zenével, tánccal és énekkel fűszereztük, amely reményeink szerint felkeltette az érdeklődését a gyermekeknek is. A műsorban szereplő diákok is lelkesebben vetették bele magukat az előadás elkészítésébe és talán sikerült egy kicsit közelebb hozni számukra is ezt a jeles történelmi eseményt.
Az előadást először március 14-én, pénteken délelőtt mutatták be a gyerekek az iskola közösségének az intézmény udvarán, majd március 15-én, szombaton délután a községi ünnepség keretében adták elő a Művelődési ház udvarán.
A műsor elkészítésében nyújtott segítségét szeretném megköszönni Tornócziné Bondor Csillának és Királyné Fábián Enikőnek.
Az ünnepség után megkoszorúztuk az épület falán található Petőfi Sándor emléktáblát, majd fáklyás sétával átvonultunk az iskolába, ahol a Pilvax kávéház hangulatát megidézve teával-kávéval kínálták az ünneplőket.
A rendezvényt a már hagyományosnak mondható ünnepi kvíz zárta, amelyen tesztelhették történelmi tudásukat az érdeklődő diákok és vendégek.
Király László – osztályfőnök
