Pályaorientációs nap a 6. osztályban

Október 15-én, szombaton a pályaorientációs nap keretében Vajtára, a Zichy Kastélyba tettünk látogatást. A reggeli gyülekezőt követően az iskolabusszal Vajtára utaztunk, ahol a helyi osztálytársak már vártak bennünket, és egy reggeli séta keretében elsétáltunk a település határában fekvő közel 100 éves kastélyhoz.

A gyönyörű parkon keresztül eljutottunk a főbejárathoz, ahol a szökőkút mellett kicsit megpihentünk, közben megérkezett a látogatást szervezésében nagy segítséget nyújtó Szászné Ibolya és együtt indultunk a konyha és a főzés rejtelmeinek felfedezéséhez.

A szívélyes fogadtatást követően rendkívül szakszerű, de a diákok számára is érdekes előadás és bemutatás keretében megismerhettük a nagyüzemi konyha működését, a konyhavezető Zoli bácsi és a séfek segítségével. A tanulók felfedezhették az előkészítő, a tároló, a mosogató helyiségeket, a hűtőkamrákat, a konyhaeszközöket, és az ott zajló munkafolyamatokat. Ízelítőt is kaptunk az itt készített finomságokból, nagyon finom pogácsát és kakaós csigát kóstolhattuk, mindenki nagy örömére. Utunk tovább a kastély fogadótermébe vezetett, ahol az épület és a Zichy család történetéről kaptunk rövid ismertetőt, miközben gyönyörködhettünk a terem szépségében.

A napot a kastély csodálatos kertjében játékkal folytattuk a busz érkezéséig. Ezen a napon a gyerekek bepillantást kaptak a turisztika – vendéglátás szakmacsoportba, amely többek érdeklődését is felkeltették e szakmák iránt. Köszönjük a Zichy Kastély dolgozóinak!