Szent Mihály Napi hagyományok felelevenítése
Szeptember 29. Szent Mihály napja sok néphagyományt felölel. Iskolánkban első alkalommal ünnepeltük meg ezt a szép, és érdekes alkalmat, amit Koncz Timi néni és Tornócziné Csilla néni segítségével élhettünk meg!
A terembe lépve egy subába öltöztetett baba fogadott minket, majd megláttuk a népviseletbe öltözött tanárnéniket is. Timi néni sokat, mesélt nekünk a pásztorok mindennapjairól, életük sajátosságairól, amiket szép népdalokkal és citeraszóval is alátámasztottak. Mindenkit meg is mozgattak, közös énekléssel, tánccal tették még érdekesebbé ezt a szép alkalmat. Iluskát és Jancsit be is felöltöztették népviseletbe, így még szemléletesebb volt számunkra a juhászbojtárok és az otthon maradók élete.
Egy kicsit megélhettük az ősz sajátosságait is, és a gazdasági év eltérését a naptári évtől, hiszen Mihály napkor számoltak el az éves tevékenységekkel a gazdálkodók, és akkor kezdődött az új évre készülés, az új szerződések kötése is.
Nagy élményt nyújtottak a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amit nagyon köszönünk!
Szabóné Várady Katalin, tanító