Történelmi és honismereti versenyeken szerepeltünk

Történelmi és honismereti versenyeken szerepeltünk

A Cecei Illyés Gyula Általános Iskola felső tagozatos, tehetséges tanulói több történelem és egyéb társadalomtudományi témakörben meghirdetett versenyeken is eredményesen szerepeltek.

Ezek közül a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ által meghirdetett, „Urbs Reginarium” című, régiós történelmi versenyen iskolánk 7-8. évfolyamos tanulók vettek részt. Az 1. fordulóban szép eredményt értek el Ferenczi Réka, Kovács Katica, Asbóth József és Doktor Dorián hetedikes, illetve Pintér Tamás nyolcadikos tanulók. Közülük Kovács Katica nyújtotta a legjobb teljesítményt, amellyel jogot szerzett a vármegyei döntőben való szereplésre. Katica 2025. március 3-án, a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban megrendezett versenyen az előkelő 8. helyezést érte el.

A Lakitelki Népfőiskola által meghirdetett Hungarikum vetélkedőn a Ferenczi Réka-Szabó Luca-Káldi Zoé által alkotott csapat szerepelt, akiknek online kellett bemutatniuk egy általuk kiválasztott hungarikumot, illetve iskolájuk települését.

A Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, illetve a Sárbogárdi Múzeum Egyesület közösen hirdette meg a „Dél-Mezőföld kincsei” című járási vetélkedőjét, amelyre iskolánkból több 6. és 7. évfolyamos csapat is benevezett. A legjobban szereplő helyi csapatot hívták meg a 2025.03.28-án, Sárbogárdon megtartott döntőre. Iskolánkat a Ferenczi Réka-Szabó Luca-Káldi Zoé tagokból álló „Térképek” nevű csapat képviselte, akiknek egy online prezentáció segítségével kellett bemutatniuk iskolánk beiskolázási körzetében található három települést: Cecét, Vajtát és Sáregrest. A döntőn nyújtott teljesítményéért Ferenczi Réka vehetett át különdíjat kiváló prezentációjáért.

Minden versenyzőnek köszönöm a felkészülésben nyújtott munkáját és gratulálok a szép eredményekhez.

Király László – szaktanár