160 éve született Csók István festőművész
Iskolánk többfordulós tankerületi versenyt hirdetett a jeles eseményre készülve „Csók István és kora” címmel, 2024 őszén. A vetélkedőn 7 intézmény – a Mezőszilasi Németh László Általános Iskola, a Sárkeresztúri Általános Iskola, a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola, a Sárszentmiklósi Általános Iskola és AMI, a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI, a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Benedek Elek Tagiskolája (Daruszentmiklós), illetve a Cecei Illyés Gyula Általános Iskola csapata vett részt.
Három levelező forduló után a jelenléti döntőre Csók István születésnapján, 2025. február 13-án került sor.
A csapatverseny döntőjének a cecei Csók István Emlékmúzeum adott otthont, ahol Varga János, Cece település polgármestere és Koronczai Edit, iskolánk igazgatója köszöntötte a versenyzőket. Sárvári Ilona tárlatvezető rövid körbejárásra hívta vendégeinket, majd ezt követően a múzeum falai között, a kiállításon látható alkotások segítségével adhattak számot a versenyzők ismereteikről, felkészültségükről.
A csapatverseny után az iskola épületében egyéni feladattal, csendéletfestéssel folytatódott a délután. A gyerekek két óra alatt, akrilfestékkel, vászonra készítették el alkotásaikat.
A csapatverseny eredménye:
1. helyezett: Cecei Illyés Gyula Általános Iskola – Firkák csapata
2. helyezett: Mezőfalvi Petőfi Sándor Ált. Isk. És Ami Benedek Elek Tagiskolája
(Daruszentmiklós) – ZsoDoVi csapata
3. helyezett: Sárszentmiklósi Általános Iskola – Szénagyűjtők csapata
A festőverseny eredménye:
- helyezett: Andocsi Boglárka (Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola)
- helyezett: Terbán Krisztina Auróra (Cecei Illyés Gyula Általános Iskola)
- helyezett: Moravecz Roland (Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola)
Iskolánk diákjai az elmúlt héten festéssel, rajzolással emlékeztek a település híres szülöttjére. Az elkészült munkákból és a vetélkedőre beérkezett alkotásokból rendezett kiállítás az intézmény aulájában tekinthető meg.
Ezúton is köszönöm a felkészítő pedagógusoknak és diákjaiknak a vetélkedőn való részvételt! Bízom benne, hogy a verseny során sikerült maradandó ismeretekhez, élményekhez juttatni tanulóinkat.
Köszönöm kollégáimnak a program előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségét!
Tornócziné Bondor Csilla















































