A Diákönkormányzat javaslatára 2021. szeptember 24-én tanítási nélküli munkanap volt iskolánkban, melynek során – alkalmazkodva az életkori sajátosságokhoz – különböző programokat szerveztünk diákjainknak.
Elsőseink visszalátogattak a cecei óvodába. A gyerekek óriási izgalommal várták ezt a napot. Az óvónénik és a volt óvodás társak nagy szeretettel fogadták őket. Az ovisoknak szüreti mulatsággal egybekötött akadályversenyt tartottak, melybe bevontak bennünket is. Először forgószínpad szerűen egy hat állomásból álló akadálypályát kellett teljesítenünk. Nagyon érdekes, izgalmas feladatok vártak ránk az állomásokon. Volt ügyességi feladat – rollerral kellett a szőlőtőkék között végigmenni, pohárban mustot hordani, állatokat utánozni –, illetve logikai fejtőröket kellett megoldanunk. Amikor mindenki végigjárta az állomásokat kezdődött a szüreti mulatság, valamint kötetlen játékra, beszélgetésre invitáltak bennünket. Nagy öröm volt, hogy iskolásaink vidáman vették birtokba az óvodát, illetve a cecei tanulók nagy lelkesedéssel mutatták meg volt játékaikat a vajtai, sáregresi gyerekeknek, akik nem ebbe az oviba jártak.
A 2. osztályosok zenés tornával kezdték a napot, melyet Pordán Petra kolléganőnk vezényelt le.
A mozgás után a Magyar népmese napjához kapcsolódó akadályokat győztek le a gyerekek.
Többek között volt fejtörő, puzzle, hamuból lencseválogatás, vándorbatyu összekészítés.
A nap gördülékeny lebonyolításában segítséget nyújtottak a szülők, sőt a nap végén finom palacsintával is megörvendeztették a kicsiket.
A harmadik és negyedik osztályosoknak az akadályverseny, klasszikus útvonalon, az Újmajor mögötti aszfaltos úton, egy kb.8 kilométeres gyalogtúrát jelentett.
A gyerekek nagy izgalommal várták e napot, hiszen ez volt az első nagyobb iskolán kívüli megmozdulásuk közösen. Előzetes feladatot is kaptak, csapatokat alakítottak, vezetőt választottak, jelvényt készítettek, csatakiáltást találtak ki.
A DÖK nap keretében, kapcsolódva a KAP-hoz megemlékeztünk a magyar diáksport napjáról is. A felsős osztályokat kettő-kettő csapat képviselte a megmérettetésen, amelyre előzetes feladattal is kellett készülni: nevet kellett választaniuk, menetlevelet és csatakiáltást alkotniuk, készíthettek zászlót és jelvényt is.
Az állomásokon kollégáink változatos gyakorlati és elméleti feladatokkal várták a lelkes diákokat és a felnőtt kísérőiket is.
A csoportok teljesítményét, 0 – 10 pont között értékelték a kollégák.
A csapatok az iskolából indultak és oda is érkeztek vissza.
Minden elfáradt diák szerencsésen célba ért.
Akadályverseny eredményei:
5. – 6. évfolyam:
Csapat neve | Elért pontszám | Eredmény |
Kihívók | 108 | Arany minősítés |
Táncos Lábú Lajos | 93. 5 | Ezüst minősítés |
Bajnokok | 93 | Ezüst minősítés |
Sport – Szeletek | 88.5 | Bronz minősítés |
7. – 8. évfolyam:
Csapat neve | Elért pontszám | Eredmény |
Olümposzok | 119. 5 | Arany minősítés |
Olümposzi Istenek | 104. 5 | Ezüst minősítés |
Atléták | 96. 5 | Bronz minősítés |
Futó Bogarak | 91. 5 | Bronz minősítés |