Évnyitó

2021. szeptember 1-jén ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a 2021-2022. tanévet.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével országgyűlési képviselőnk, Varga Gábor, Cece nagyközség polgármestere, Fazekas Gábor, jegyzője, Albert Zsuzsanna, az egyházak képviselői, hitoktatóink, Simon Andrea és Gajdos János tiszteletes úr is.

Elsőseinket Mészáros Istvánné óvodavezető, Tanka Gabriella és Alpek Edina óvodapedagógusok és a szülők kísérték el az iskolába.

A megjelenteknek elsőként iskolánk új vezetője, Koronczai Edit, majd az elsős tanítók – Kaczné Lajtos Judit, Németh Mónika és Szalai Lászlóné – mutatkoztak be.

Igazgató asszony ünnepi beszédében szólt mind az elsősökhöz, mind a nyolcadikos, továbbtanulás előtt álló diákokhoz és a szülőkhöz is.

Műsorral 8. osztályosaink készültek  – Király László, osztályfőnök vezetésével –  melynek részeként emléklapot és apró ajándékot adtunk át elsőseinknek.

Az ünnepség végén Békés Márta: Iskolabolygó című versével kívántunk sikeres, boldog tanévet diákjainknak.

Békés Márta: Iskolabolygó

Az iskola az egy különös bolygó.

Az iskolában minden másképp van.

Például az idõszámítás.

Az év itt szeptemberben kezdõdik,

és júniusban ér véget,

vagyis mindössze tíz hónap.

Egy hét csupán öt napból áll.

Egy nap az általában hat óra,

de a péntek például csak ötórás nap.

Egy óra az nem hatvan perc,

mint a Földön, hanem csak

negyvenöt.

A tízperc sem tíz perc,

hanem tizenöt.

Sõt, a harmadik tízperc az

húsz perc!

Az iskolában a rossz dolgok

mindig rövidebbek, mint a kinti világban,

de a kellemesek kicsit hosszabbak.

És kilenckor már meg is kapjuk a tízórait!