Azt gondolom, pedagógusként az egyik legnagyobb öröm az, hogy látjuk diákjainkat felnőni, fejlődni, mindeközben pedig igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb iskolaéveket adjuk nekik, s ne csupán a későbbi tanulmányaikra, de az élet minden területére felkészítsük, hasznos útravalókkal lássuk el őket.
Ennek a folyamatnak az első lépése a beiskolázás, melynek keretén belül nagyon sok feladat hárul a kisdiákokra, szülőkre, óvónénikre, s ránk pedagógusokra egyaránt. Az elmúlt hetekben került megrendezésre az „Iskolanyitogató” nevet viselő programsorozat, mely – több más esemény és feladat mellett szintén – ennek megkönnyítését szolgálja.
Tudjuk, hogy a beiskolázás nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek sem könnyű, hiszen nekik is át kell állni az új rendszerre, s immáron nem az óvodába, hanem az iskolába készíteni gyerekeiket, bevásárolni a tanszereket, majd készülni velük az órákra, segíteni a házi feladatban. Ugyan most még mindez nagyon távolinak tűnik, de hamar el fog menni ez a néhány hónap, s a felkészülést is érdemes időben elkezdeni. Ennek érdekében a hagyományokhoz híven idén is szülői értekezleteket tartottunk a beiskolázási körzet mindhárom településén: a sáregresi, a vajtai és a cecei óvodában egyaránt. A megbeszéléseken igyekeztünk minden fontos információt megosztani a szülőkkel, minden kérdésükre választ adni, s nem utolsó sorban eloszlatni bizonytalanságukat, támaszt nyújtani, egy visszajelzést adni számukra, hogy ezzel is könnyítsük nekik az elkövetkezendő időszakot.
Ezután a leendő elsős tanítónéni ellátogatott az óvodába, hogy még közelebbről megismerjék egymást a következő elsős évfolyam diákjaival, akik így majd nem a teljes ismeretlenbe csöppennek bele szeptemberben.
Minden felkészülés ellenére az iskolakezdés továbbra sem a legegyszerűbb feladat egy kisgyermek számára. Nem csupán új rendszer, új szabályok lesznek, de új, számukra ismeretlen pedagógusok és ismeretlen környezet fogja őket körbevenni. Annak érdekében, hogy egy kicsit ebben is tudjunk segíteni, a programsorozat nevéhez híven szó szerint kinyitottunk iskolánk kapuját a leendő elsősök és szüleik előtt. Ennek keretén belül nem csak az iskola épületét, a tantermeket tekinthették meg, de különböző izgalmas programokkal is készültünk számukra. Az első délután leginkább a mozgásé volt a főszerep: egy játékos foglalkozás után az új tornacsarnokunkban sportolhattak, majd a Tehetség Művészeti Iskola táncos programján vehettek részt az érdeklődők. Második alkalommal már a tanórákba is bepillantást nyerhettek a résztvevő szülők és diákok, hiszen a foglalkozások keretében a robotika és az angol nyelv világába kalauzoltuk el őket, valamint kézműveskedhettek is kicsit közösen.
Hatalmas öröm volt számunkra, hogy megismerhettük leendő elsős diákjainkat, valamint szüleiket. Biztosak vagyunk benne, hogy a programsorozatnak hála, szeptemberben már sokkal gördülékenyebben fog menni az évkezdés. Mindemellett a szülőktől, gyerekektől is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az eseménnyel kapcsolatban.
Éppen ezért azt gondoljuk, hogy megéri a belefektetett energia és fáradozás, s kifizetődik a munkánk. Ez pedig a legnagyobb öröm számunkra. Alig várjuk, hogy elkezdhessük a közösen töltött éveinket!