Felhívás: Készíts saját madáretetőt!
A hagyományokhoz híven idén januárban is pályázatot hirdettünk „Készíts saját madáretetőt természetes anyagokból!” jeligére. A felhívás nagyon sok gyermek érdeklődését felkeltette, többen is nekiláttak otthon a barkácsolásnak.
Mint minden évben, most is kreatívnál kreatívabb ötletekkel álltak elő a diákok, mely nagy büszkeséget jelentett számunkra. Külön öröm volt utólag a gyerekek élménybeszámolóját hallgatni, melyben elmesélték, milyen vidám családi program kerekedett a felhívásból, s mennyire jól érezték magukat a közös kreatívkodás közben.
Miután mindenkinek a munkája beérkezett az iskolába, néhány felső tagozatos diák segítségével elhelyeztük a madáretetőket az udvaron, valamint magokkal is megtöltöttük őket.
Már nincs is más feladatunk, csak várjuk, hogy a madarak birtokba vegyék az etetőket, mi pedig meglessük őket!
Köszönjük szépen minden diáknak, valamint családjuknak, hogy hozzájárultak nálunk telelő madaraink védelméhez. A továbbiakban is igyekszünk minél több ilyen programot szervezni, mellyel nem csupán a környezetünk, illetve az élőlények védelmét, de diákjaink empátiakészségét is támogatjuk, ezzel is hozzájárulva a fenntartható jövőhöz!