Kódolás Hete, Code Week

Code Week, azaz a Kódolás Hete

„Az európai programozási hét egy alulról szerveződő kezdeményezés, amelynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő bemutatása.”

Idén már második alkalommal csatlakozott iskolánk ehhez az európai programsorozathoz, melynek lényege, hogy a kicsikhez és nagyokhoz egyaránt közelebb hozza a programozást, valamint a digitális eszközök használatát. A célja, hogy játékos formában ismerkedjenek a tanulók programozói gondolkodással. A mai világban egyre nehezebben lehet nélkülözni a digitális ismereteket, és a program valódi célja közelebb hozza ezt tanulóinkhoz.

Ezen a héten a diákok főleg az informatika, újabb nevén a digitális kultúra tantárgy keretein belül ismerkedhettek játékos formában a programozással, de minden más tantárggyal is jól kapcsolatba hozható volt, így egy-egy feladattal majdnem minden órán alkalmaztuk. Nagyon szívesen használják a gyerekek a Lego robotokat is az órákon, a második évfolyamosoknak a WeDo készlettel ismerkedhettek. Az első osztályosok pedig Judit nénivel padlórobotokkal programozhattak. Több szakkör is működik évek óta iskolánkban, melyen a tanulók ezekkel az eszközökkel játékosan sajátítják el az ismereteket.

Végül idén az előző évhez hasonlóan egy robot makett készítésre is írtunk ki felhívást, melyre nagyon sok remek alkotás érkezett, ezekből az iskola aulájában egy kiállítást szerveztünk. A tanulók nagy örömmel tekintették meg a kiállítást, a készítők pedig büszkén mutatták be alkotásaikat társaiknak.

Ferenczi Roland és

Ferencziné Fülöp Cecília