2022. január 14-én, pénteken a Cecei Általános Iskola 8. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében egy színházlátogatáson vehettek részt a főváros egyik nagy múltú teátrumában Asbóth Lászlóné és Király László kíséretében..
A program során Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok című zenés játékát nézhették meg a diákok, amely a hazánkban is nagy sikerrel bemutatott, 1983-ban készült azonos című film történetét helyezte át színpadra.
Az Eperjes Károllyal a főszerepben, a Pesti Magyar Színház által színre vitt történet a XVI. századi Rómában élt Néri Szent Fülöp története, aki árva gyermekek megmentésének szentelte életét. Az ismerős dallamokkal, vidám részletekkel tarkított, de tragikus sorsokat is bemutató darab még most is népszerű és megszólítja a fiatalokat.
A Dunaújvárosi Tankerületi Központ szervezésével, ingyenesen biztosított különjáratos autóbusszal juthattunk el a helyszínre, ahol a színház munkatársai már várták a diákjainkat. Sikerült időben megérkeznünk, tehát még egy rövid sétát is tehettünk a színház környékén. A modern színházépületben kiváló körülmények között tekinthettük meg a darabot, amely osztatlan sikert aratott a gyermekek körében.
Köszönjük szépen a lehetőséget és támogatást.