Illyés mesemondó verseny
Iskolánkban, az Illyés-hét programsorozatában a nyitó rendezvényt 2024. 04. 15-én újra a mesemondó verseny képviselte. Nagy hagyománnyal és jelentős résztvevői táborral bírt már 2003 óta, és most egy kis kihagyás után elérkezettnek láttuk az időt, hogy új életre keltsük.
A megnyitóra délután 13:00 órai kezdettel, az érkező vendégek regisztrációját követően került sor. Ez alkalommal Koronczai Edit igazgatóasszony mondott ünnepi megnyitó beszédet, majd Trázer Luca 6. osztályos tanuló bogyiszlói népdalokból összefűzött csokra következett.
A mesemondó verseny megnyitóján került sor a korábban meghirdetett és beérkezett alkotói pályázatok díjazására. Meseillusztrációkat kellett készíteni, és mondhatom, hogy nagy örömünkre rengeteg igényes alkotás érkezett. Ezekből egy kiállítást is szerveztünk az iskola aulájában.
A mesemondó versenyre összesen 14 iskolából 91 tanuló nevezett, ami nem maradt el a várakozásoktól, sőt egyes korábbi évek létszámát is felülmúlta. A tanulók évfolyamonként külön termekben mérték össze tehetségüket. Mindenki becsülettel felkészült, és helytállt a versenyben, fel is adták a leckét a zsűrik tagjainak a döntéshozatal során. Olykor nem is lehetett különbséget tenni, így szép számmal voltak megosztott helyezések is. A tanulókat és kísérőiket a várakozás ideje alatt, a szülői munkaközösség jóvoltából, vendéglátással fogadtuk az iskola ebédlőjében, ahol már felszabadultabb hangulatban folytak a beszélgetések. Az eredmények hirdetése is osztályonként történt, minden versenyző kapott egy emléklapot és egy kis ajándékot, hogy jó szívvel emlékezzenek a szereplésükre, a legügyesebbek pedig oklevelet és könyvjutalmat vihettek haza.
A mesemondó verseny helyezései a következőképpen alakultak:
Évfolyam | Helyezés | Név | Település |
1. | 1. | Simon Zsuzsanna | Cece |
2. | Bernáth Tamás | Sárbogárd (Mészöly) | |
3. | Rauf Előd Árpád | Nagyvenyim | |
3. | Farkas Oguz Fülöp | Cece | |
2. | 1. | Pötör Anna | Mezőfalva |
1. | Horváth Kendra | Sárkeresztúr | |
2. | Erdős Maja | Cece | |
3. | Ács Botond | Sárbogárd (Mészöly) | |
3. | 1. | Csepreghy Szonja | Mezőfalva |
2. | Juhász Lili | Mezőfalva | |
2. | Dömők Ádám | Cece | |
3. | Burány Andor András | Előszállás | |
4. | 1. | Simon Zsófia | Sárbogárd (Mészöly) |
2. | Horváth Liliána | Sárkeresztúr | |
3. | Csomós Attila | Mezőfalva | |
5-6. | 1. | Deák Blanka | Sárbogárd (Mészöly) |
2. | Dömők Fanni Flóra | Sárbogárd (PSG) | |
3. | Gáspár Kevin | Sárbogárd (PSG) | |
3. | Somogyvári Viktória | Sárszentmiklós | |
7-8. | 1. | Kipilla Benedek | Mezőszilas |
2. | Dömők Róbert | Sárbogárd (PSG) | |
3. | Vámosi Mária Izabella | Sárbogárd (PSG) |
Gratulálunk minden versenyzőnek! Valamint köszönetet mondunk minden felkészítő nevelőnek, szülőnek és kísérőnek az áldozatos munkájukért, kollégáinknak, az SZMK tagjainak és technikai dolgozóinknak a lebonyolításban nyújtott segítségükért. Reméljük, hogy a következő évben, mint a mesékben, újra eljönnek hozzánk „szerencsét próbálni”!
Köszönettel: Ferencziné Fülöp Cecília és Ferenczi Roland
szervezők