Decemberben is sokféle programon vesznek részt iskolánkban a gyerekek. Természetesen a Mikulás napot is nagyon várják, hiszen a „nagyszakállú” érkezése mindenkit vidámságra késztet.
A készülődés már novemberben indul, dalok és versek, jelenetek körvonalazódnak a fejekben és elkezdődik a munka.
December 3-án, kedden a két rosszalkodó krampusz, a Cecei Óvoda és Bölcsődébe látogatott el, hogy a Mikulással együtt szórakoztassa a gyerekeket. Az óvodások megismerkedtek Karolával és Kornéliával, a krampuszokkal és Mikulás elveszett sapkájának történetével. Nagyon tetszett nekik az előadás!
December 4-én, szerdán délután az iskolások egy csoportja Székesfehérvárra látogatott el a Fejér Vármegyei Szent György Kórház Gyermekosztályára. Immár 15 éve született meg az ötlet Tornócziné Bondor Csilla és Szabóné Várady Katalin pedagógusok fejében, hogy hogyan tudnának kedveskedni a beteg gyerekeknek ebben az ünnepi időszakban. Azóta, a járványt leszámítva, minden év december elején ellátogatnak a kis betegekhez és ápolóikhoz, hogy felvidítsák őket. Olyan hagyományt teremtettek, ami az előadó gyerekek számára is különleges élmény, hiszen ha egészségügyi problémájuk adódik, ők is ezen az osztályon gyógyulhatnak vármegyénkben. Az egymásra figyelésnek, az érzékenyítésnek ez egy különleges megvalósulása minden évben.
A műsort vidám énekekkel, dalokkal kezdték a gyerekek, majd a kórházba is megérkezett Karola és Kornélia, a két rosszcsont krampusz, akiket a Mikulás követett egy mókás jelenetben. A krampuszok vidám versengése, a Mikulás érkezése, a finom szaloncukor és a csodás almák kiosztása nagy öröm volt mindenki számára. Felnőttek és gyerekek egyaránt szívesen fogadták az ajándékokat. Szeretetük jeléül a szereplőket is ajándékokkal várták.
A programban részt vevő hetedik osztályos diákok – Ferenczi Réka, Szabó Luca Loretta, Szakál Petra, Kacz Kitti, Gagyi Jázmin, Trázer Luca, Káldi Zoé Erzsébet, Vajai-Kovács Zorka, valamint kísérőik – Csilla néni, Kati néni és Roland bácsi – ezután a székesfehérvári adventi vásárba látogattak el. A Püspöki Palota előtt megállva a gyerekek és felkészítőjük, ünnepi énekekkel szórakoztatta a sétáló, nézelődő odalátogatókat. Az arra járók nagy szeretettel fogadták a szép dallamokat és tapssal hálálták meg a kedves ötletet.
Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni Nemes Lászlónak a Zöldség-gyümölcs áruda tulajdonosának, és Varga Gábor országgyűlési képviselő úrnak a finom almákért és a szaloncukorért, amiket ajándékba vittünk a kórházba!
Valamint köszönjük Vajta község és Sáregres község önkormányzatának a kisbuszok biztosítását, amivel a gyerekekkel utazhattunk!
„Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng.
Jókedv könny helyett.
Ha másod nincs is, add tovább.” (Csondor Kata: Add tovább!)
Szabóné Várady Katalin és Tornócziné Bondor Csilla






