Október 4. – Az állatok világnapja

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok világnapja gondolata.

Az október 4-i dátum azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnap alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.

Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Falun élünk, sok haszon és hobbi állat vesz bennünket körül, a felelős állattartásra szinten minden téma kapcsán felhívjuk a figyelmet. Ezen a napon egy kicsit összegezzük a tudásunkat, egy kicsit az érzelmeinkkel is foglalkozunk, hiszen az állatok sok-sok örömet is nyújtanak számunkra.

Osztályainkban mindenki a korosztályoknak megfelelő programmal készült erre a napra, volt akik témanapot tartottak és minden tanórát átszőttek az állatokkal kapcsolatos ismeretek ,de voltak, akik a robotikával is megismerkedhettek a téma kapcsán. Ide írjátok meg a részleteket!

A lényeg azonban az, hogy mindenki tudatosan védje a körülöttünk élő állatokat, gondoskodjon róluk lehetőségeihez mérten, ismerje meg szokásaikat és szükségleteiket, hogy közösen- együtt élhessünk ezen a szép bolygón békességben, szeretetben, egymást gazdagítva!

Második osztályos tanulóink a jeles napon megismerkedtek a Quiver alkalmazással.

A témanaphoz kapcsolódó információk átadásán túl fontosnak tartottuk olyan ismeretek közvetítését is, melyek hozzájárulnak a gyerekek digitális kompetenciáinak fejlődéséhez. 

Úgy gondoljuk, hogy komoly jövő áll a kiterjesztett és virtuális valóság előtt, és fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok ezzel minél hamarabb megismerkedjenek és készség szinten elsajátítsák használatukat már iskolás korban.

A témanapon a gyerekek elkészítették a színezett feladatlapokat, melyeket másnap tablet segítségével „keltettünk életre”.

A meglepetésen és rácsodálkozáson túl a kiterjesztett valósággal való találkozás jótékony hatással van a tanulásra, hiszen segít elsajátítani olyan digitális készségeket is, melyeket később a tantermen kívül is hasznosítani tudnak.

Nekünk pedagógusoknak pedig nagy öröm, hogy lehetőségünk van olyan alkalmazásokat használni az oktatás során, melyek például kiterjesztett valóság vagy virtuális valóság technológiával működnek.