Húshagyókedd és Pancake day, avagy a „Palacsinta nap”
A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. Mind Magyarországon, mind a világ számos más pontján különféle ünnepségek és népszokások kapcsolódnak e naphoz, sok helyütt karneválnak vagy fesztiváloknak ad helyet. Ebből az alkalomból tanulóink ismét magyar népi hagyományokkal, illetve egy angolszász ünneplési formával ismerkedhettek meg.
Zala vármegyében,több faluban, így például Reszneken, Csesztregen, húshagyókedden „maskurázás” a szokás. A tikverőzés a farsang utolsó napján kerül megrendezésre. Minden év húshagyókeddjén a fiatal legények tradicionális maskarába öltöznek, így űzik el a telet.
Nagy-Britanniában (illetve az angolszász országokban) Pancake Day-nek Palacsinta Nap-nak is nevezik. A név eredete az 1400-as évekre nyúlik vissza, és azzal magyarázható, hogy a nagyböjt előtti utolsó napon a háztartásban található tojás és zsír elfogyasztásának egyik legegyszerűbb módja a palacsinta készítése volt. A Pancake Day-en pancake race-eket (versenyeket) : palacsinta-futást is tartanak, amelyeken a résztvevők, vicces öltözékekben palacsintasütővel a kézben futnak versenyt, miközben a palacsintát fel-feldobva meg is kell forgatni. A leghíresebb pancake race-t a szokás szülőhelyén, Olney városában tartják. A futáson kívül sok más, palacsintával kapcsolatos vetélkedés is szokásos ezen a napon, pl. palacsintaevés, vagy a legfinomabb palacsinta töltelékek versenye.
Iskolánkban húshagyó kedden, ami idén február 21-én volt, mi is bemutattuk a gyerekeknek a mohácsi Busójárás utolsó napjainak eseményeit, a mohai tikverőzés, és a zalai maskurázás hagyományait, és az angolszász területeken honos palacsinta napot.
Életkoruknak megfelelő kvízekkel tesztelhették megszerzett tudásukat, de filmeket, meséket, és verseket is ajánlottunk erre a napra a gyermekeknek. Osztályszinten zajlottak a kisebb versenyek, de a főszerep több osztályban a palacsintáé volt. Köszönjük a lelkes Édesanyáknak a sütésben való közreműködést. 😊
Készülünk jövőre is:
Ráczné Pincési Julianna és Fülöpné Móré Boglárka